Többnyire a felnőtt hangján megszólaló versek sok mikrovilágot, csigaházakat, csúszkát, kifliket, rongybabát – egy gyereknek berendezett, gyerekléptékűvé átméretezett, kissé fonák, furcsa világot nyitnak ki. Ahogyan a Vidrakönyv itt öt, vidrakölyökről szóló versben él tovább, úgy képeződik le a felnőttvilág valami rímben, ritmusban feloldott, fogyaszthatóvá tett közeggé. De a hang elbeszélő, s alapvetően egy felnőtté: itt minden komoly, megfontolt, alapos – egyenletes ritmusú végig. A versek sora receptszerűen alakul: az állatos, égitestes, játékszerekről szólókig, majd – zárszónak – altatóversig tart a sor. Formai tekintetben Weöres és Arany mintájától egészen az astilizált (vagy éppen ez a felismerhetőség rafinált eszköze?) vidrakölykös versekig, és az azokat követő két szabad versig. A felnőtt nyelvi építkezése a felsorolásban, az ismétlésben véli feltalálni a gyereknyelv ritmusát, a közelítés e módja („Kutyák, varjak,/ varjak, kutyák/ most még kicsik,/most még puhák.”) hatásos és egyszerű, de itt éppen a zsolozsmák, morzsolók, mondogatók mágikus funkciója hiányzik belőlük, ti. úgy dünnyögni, dudorászni, lajstromozni a világot, hogy a nonszensztől az abszurdig belakni mégis ennek terét, ott lenni, nálalétben.(A kritika többi része majd a Bárkában...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése