Ruedi Klapproth: Stefan (*)

Egy megrendítő történet minden toposza és motívuma megtalálható itt, de a sok jövés-menésben éppen a karok nélkül született címszereplő figurája szorul perifériára. Stefan ugyanis kizárólag elszenvedője a vele történteknek, folyton mások döntenek helyette, nem tesz semmit, saját testvére is bábként mozgatja – és bár javára és kedvére való események következnek be, ez mégsem változtatja őt meg. Így a regény utolsó harmadában bekövetkező szökése érthetetlen, hirtelen feltámadó és motiválatlan önvádja adekvát érzelmi és regénykompozíciós előkészítés hiányában hiteltelen – azaz nem lép túl a csupán tipikus kamaszos világfájdalom-világgá meneteken, fogyatékossága csak annyiban jut szerephez, amennyiben hegyi bolyongása közbeni megfázása, megbetegedése még romantikusabbá teheti a történetet.

(A kritika többi része az ÉS-ben.)