A nagypapa távcsöve az előző kötetekből ismert verstípusokkal, nyelvi építkezéssel, gyermeki világlátással operálva tartalmi vonatkozásában is továbbírás. Az ismételten óvodáskorú narrátor élete két hetének, fizikai és lelki történéseinek krónikája a kötet. Tulajdonképpen nincs benne semmi különös esemény: megérkeznek a nagyiék, főzni kell, mosogatni; sétálni, horgászni, vidámparkba, templomba mennek; van „nagy dinnyeevés”, „elég jó nagy sárga autó” meg nagypapának egy fantasztikus távcsöve, de közben a legszebb történik megint: a gyerek és a nagyszülők megszeretik egymást – sőt, még a morcos Kovács bácsit is, aki „fent lakik a harmadikon”. A kötet nyitóversében elhangzó felkiáltás („Itt vannak a nagyiék, megjöttek!”) az elkövetkező két hétre vonatkozó sóhajával és tanácstalanságával, valamint a záró vers szintén jövő időbe vetített vágyakozásával („drága kedves Jóistenem, / ugye hétvégére szép idő lesz?”) hatalmas érzelmi amplitúdó-változásokra enged(ne) következtetni. Holott a narrátor nincs már jelen az eseményeknél, itt és most megszólalni alig halljuk: Kiss Ottó új gyerekverskötetében egyrészt a távolságtartás mozdulatából, sémájából értelmezhető minden esemény. Másrészt pedig a gyermeki, kitüntetett létmódnak tulajdonított sajátságos világ-pozicionálásból tudható, jelen esetben a gyerek-nagyszülő kapcsolat minden egzisztenciális telítettségével kiegészülve, mi a valódi történet – vagy legalábbis a lehetséges történetek argumentálása ebben keresendő.
(Folytatása a Csodaceruza 2009./43. számában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése